Köszöntjük az Emlékerdő oldalán

 

 

A kegyeleti emlékerdő egy olyan erdei temetkezési emlékhely, ahol az elhunyt hamvai egy biológiai úton lebomló, környezetbarát urnában kerülnek elhelyezésre az előzetesen kiválasztott erdei emlékfa gyökerzónájában. 

 

 

 

 

2012 óta dolgozunk azon, hogy Magyarországon is elérhető ez az igazán természetes és méltóságteljes búcsúztatási forma, mely méltó alternatívája lehet a hagyományos sírkerteknek, temetőknek. A kegyeleti emlékerdő tiszteletben tartja az emberiség történelme során kialakult temetkezési kultúrákat, kegyeleti szokásokat. Az agostyáni kegyeleti emlékerdőbe 2014 óta fogadunk hamvakat. 
 

 

Megközelíthetőség

 

Megközelítés WAZE applikáció segítségével, keresőbe írva: Emlékerdő vagy az alábbi ikonra kattintva:

 

 
 
Vonattal: Tatáig, Tatáról helyközi autóbusz járattal a „tábori” megállóig.
 
Autóval: Budapest felől az M1-es autópályáról a Tata, Környe (67-es km kő) leágazásnál, Győr irányából a Tata, Környe (68-as km kő) leágazásnál letérve. Tatán áthaladva az 1-es úton a 11-es kilométertábla után jobbra (kitáblázva:Ökofalu), a természetvédelmi sorompón át az Ökofalu parkolóig. 
 
 
 
 

 

 

 

Az ERDŐK menüpontban találhatók azok a hivatalos erdei temetkezési emlékhelyek, ahol a szolgáltatást igénybe lehet venni. Célunk, hogy Magyarország minden régiójában létrehozzunk ilyen kegyeleti erdőket, lehetőséget teremtve ezáltal arra, hogy az ember újra eggyé válhasson az őszinte és hamisítatlan természettel.

 

 

Békében a természettel

 

Végső nyughely egy erdei fa gyökereinél - számos ember számára lehet megnyugtató gondolat, de mégis mitől különbözik ez olyannyira jelenlegi temetkezési kultúránktól, meglévő temetőinktől?

 

 

 

A kegyeleti emlékerdő program egy olyan hazai kezdeményezés, amelyet a nyugat-európai országokban már évek óta sikeresen alkalmaznak. Az erdészetek által kijelölt területeken, a hozzátartozók az előzetesen kiválasztott erdei fa gyökereihez helyezik el az elhunyt hamvait, egy KÖRNYEZETBARÁT URNÁBAN. A fa gyökerei a lebomló urnából és a hamvakból felszívják az értékes tápanyagokat. Mintegy metaforikusan fenntartva az élet örök körforgását, csodálatos emléket állítva az egykoron élőnek.

 

 

Kéz a kézben a temetkezési szolgáltatókkal

 

A kegyeleti emlékerdő nem a meglévő temetők és sírkertek konkurenciája, hanem egy méltó alternatíva azok számára, akik az örök nyugalmat természetesebben képzelik el. Így a temetés felvétele is a szokásos módon, minden esetben a temetkezési szolgáltatókon keresztül történik. Az Emlékerdőben történő temetés  megszervezésével kapcsolatos részletekről TEENDŐK menüpontban olvashat.
 

 

 

Az Emlékerdőben kizárólag biológiai úton lebomló urnákat használunk

 

Az erdei emlékhelyeken kizárólag hamvak elhelyezésére van lehetőség, biológiai úton lebomló urnákban.

  • 100%-ban megújuló, organikus alapanyagból készült
  • Természetes úton lebomló és komposztálható
  • Rendelkezésre álló és fenntartható erőforrások használatával előállított
  • Karbon semleges (zéró karbon lábnyom) 
  • Tökéletes ökológiai - és energia egyensúly
  • Magasfokú stabilitás és szilárdság
  • Nem keletkezik hulladék, az urna a természet részévé válik

Az URNAKATALÓGUSUNKBAN megtekintheti széles termékválasztékunkat, egyszerűtől a luxusig.

 

 

Erdei szertartás

 

Az emlékerdőkben egyaránt lehetőség van világi és egyházi szertartásokra is. Gyakori az erdei temetést megelőző templomi, illetve ravatal termi búcsúztatás, miután az Emlékerdőbe már csak a szűk családi kör érkezik. Így a hozzátartozóknak alkalmuk van egy bensőségesebb, személyesebb hangvételű búcsúra. Ekkor az ember újra eggyé válhat az őszinte és hamisítatlan természettel. Ez a kapcsolat ember és természet között mindig is örökérvényűnek számított. Az erdei búcsúztatáshoz lehetőség van természetes és ízléses erdei dekorációt készíteni, így a művirágokkal és drótfonatú koszorúkkal nem terheljük meg környezetünket.

 

 

Faválasztás

 

Az érdeklődők maguk választják ki, hogy elhunyt szeretteik hamvait milyen fához kívánják örök nyugalomra helyezni. Egyéni elképzeléseket figyelembe véve lehetőség van akár még életünk folyamán kiválasztani végső nyughelyünket, amely lehet egy hűs árnyat adó öreg fa tövében, vagy egy fiatal csemete fánál, de akár egy tisztáson is, egy vadrózsabokor oltalmában. Az emlékerdő előre egyeztetett időpont alapján megtekinthető. Erdész munkatársunk készséggel bemutatja a kegyeleti erdőt és segítségére tud lenni az igényeinek megfelelő erdei emlékhely kiválasztásában. 

 

A sírhelyeket a rendelkezési jog időtartamától és urnaelhelyezéstől függően lehetnek:

 

Közösségi fa 10 évre

Közösségi fa 25 évre

Egyedi fa 25 évre

Egyedi fa 50 évre

 

 

                           

                         >>> A kategóriákról bővebben a SÍRHELYEK menüpontban

 

 

Szertartás után az elhunyt neve, születési és elhalálozási ideje található a fán egy emléktáblán. Ha esetleg elpusztulna a növény, lehetőség van holtfaként meghagyni, vagy CSEMETEFÁT ültetni a helyére.

 

 

Hasznos információk

 

A hozzátartozók feladatairól, emlékhely választásról bővebben a TEENDŐK menüpontban 

 Az erdőterületekről bővebb információ az ERDŐK menüpontban található
 Általános információk a szolgáltatásról a GYAKORI KÉRDÉSEK menüpontban
 Az Emlékerdőben használható urnákról az URNÁK menüpontban olvashat
   

 

 

 

Köszönjük!

 

 

 

 

Emlékerdők Magyarországon

 

 

 

 

 

EmlékErdő
EmlékErdő ÖkoInnovációs Kegyeleti Kft.